Első randevú, egymás mellett sétáltok, a férfi gyengéden megfogja a kezed, megálltok, rád néz és látod, hogy könnybe lábad a szeme ahogy rád néz…máris szerelmes gondolod, milyen édes…

Kuckóztok a kanapén, a kedvenc romantikus filmed megy, a főhősnő éppen zokog, nagy bajban van, te is mindig elérzékenyülsz ennél a résznél, felnézel a párodra és látod, hogy éppen hullanak a könnyei…olyan romantikus lélek gondolod, hát nem édes?…

Majd sír, ha meglát egy édes kisbabát az utcán vagy elolvas egy poszot egy elütött kiskutyáról…majd csak sír és sír, amikor arról mesél, hogy milyen csúnyán beszélt vele ma a főnöke, meg elmondja, hogy neki borzasztóan rosszul esett, hogy reggel nem csókoltad meg, hanem siettél a buszhoz…majd lelkiztek egyet…

Érzed már, hogy ez mennyire nevetséges? Megfogalmaztad magadban, hogy egy Férfi az nem ilyen?

Teljesen igazad van, a férfi az valóban nem ilyen. Hogy miért is?

Mert egész életében azt hallgatta, hogy egy férfi az erős és ezért nem sír, nem panaszkodik, nem beszél az érzéseiről, hanem ha baja van, megy és elintézi, magában, ahogyan az egy férfihez illik.

Jelenti-e ez azt, hogy akkor egy férfi nem is érez? Természetesen nem, és igen van az a helyzet, amiben ők is megmutatják, hogy lakik bennük érző lélek, de lássuk be, nem fél óránként, nem miden nap, de még csak nem is minden héten, mert senki sem akar olyan világban élni, ahol félős, gyámoltalan, sértődékeny, zokogó rendőrök, mentősök, tűzoltók, katonák, bányászok, családapák mászkálnak, mert a férfi az nem ilyen.

De hogyan is jön ez ide?

Ritkán hallani, hogy egy párkapcsolat úgy kezdődne, hogy a nőt egy sötét és rideg pincébe láncra verve, örök főzésre, vasalásra, mosogatásra és takarításra ítélik.

Ritkán hallani, hogy egy párkapcsolat úgy kezdődne, hogy a csinos, magára adó, sugárzó nőt arra kényszerítik, hogy legyen slampos és elhanyagolt.

Ritkán hallani, hogy egy párkapcsolat úgy kezdődne, hogy abban csak a közöny és az egymás iránti tisztelet teljes hiánya tartja össze a feleket.

Szerelemről első látásra hallottam már én is, van-nincs mindenki maga dönti el, de azért azt lássuk be gyűlöletről első látásra ritkábban hallani, ha párkapcsolat a téma.

Hogy is van ez? A kapcsolat elején, a megismerkedés időszakában a választottunk általában maga szőke herceg fehér lovon. Humoros, intelligens, határozott, udvarias, órákon át lehet vele beszélgetni, mindenről, bármiről és olyan jó vele…és mindig vele…és és és…

Elkezdjük várni, hogy elhangozzon a szeretlek, a gyere bemutatlak a barátaimnak, majd a mamának is, menjünk együtt nyaralni valahová, majd a költözzünk össze.

A mesékben ugye ilyenkor jön az a rész, hogy és boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de valahogy a valóéletben nem ez a rész jön utána…miért?

Most tekintsünk el attól, amikor egy mezei szoknyapecérikust sikerül nagyon csúnyán benézni, mert ennél a fajtánál a koitusz után jön az interruptus, azaz a párkapcsolati problémák párkapcsolat hiányában elmaradnak.

Inkább vizsgáljuk meg, hogy hogyan lesz a csillogó páncélos szőke hercegből szőrős, büdös, zsarnoki és lelketlen szörnyeteg, a fehér lóból meg tragacs, amit állandóan szerelni kell és csak a pénzt viszi, azaz kevesebb marad cipőre.

Következzen a nem éltek boldogan, mert helyette elváltak című mese Lili Anna Wolf tollából.

Már látod a fehér ruhát, tudod a gyerekeitek nevét, folyamatosan csak vele lennél, majd történik valami borzasztó. Valami szörnyű esemény…NEM VESZI FEL NEKED A TELEFONT MUNKAIDŐBEN!

Eddig mindig felvette ha hívtad, mindig és bármikor tudtál vele beszélni, de most nem és nem is hívott vissza, pedig ebéd ideje is van és akkor sem…

Ebből aztán az egyik népszerű megoldás, hogy megindul a masszív kapcsolat felvételi hadművelet (hívogatás, ráírni viberen, Messengeren, whatsuppon, fehívni Skype-on), mert eldöntötted, hogy igenis meg kell kérdezni, hogy hogyan telik a napja és ez nem várhat estig.

Aztán persze vannak a vagány csajok is, az ő megoldásuk is kivalló. Ők aztán nem fognak telefonálgatni és írogatni sem, ők szépen megvárják, amíg a férfi jelentkezik, ami rendben is lenne teljesen, ha ezek után nem kerülne sor a…mi a baj Nyuszi?…semmi…című beszélgetésre.

Te nem vagy ilyen? Sosem tennél ilyesmit? Rendben van, én elhiszem.

Nézzük meg, hogy mit nem csinálunk még SOHA:

SOHA nem fogadjuk értetlenül, hogyha a férfi lemondta a velünk való találkozót, mert beül sörözni a haverokkal.

SOHA nem akadunk ki, ha elfelejti a legjobb barátnőnk nénikéjének a kedvenc kutyájának a becenevét, annak ellenére, hogy az egész famíliáról ezerszer meséltünk.

SOHA nem kérdezzük meg, hogy ki az ribi, akinek a képét lájkolta facen.

SOHA nem csesszük le mondjuk el érthetően és többször, hogy nekünk mennyire rosszul esett, hogy nézte a pincérnő mellét, miközben rendelt.

SOHA nem csesszük le mondjuk el érthetően és többször, hogy nem tette fel/ferdén tette fel azt a polcot.

SOHA nem csesszük le mondjuk el érthetően és többször, hogy elfelejtett hozni haza 1 kiló kenyeret, pedig azon a napon mást sem kértünk.

SOHA nem csesszük le mondjuk el érthetően és többször, hogy cukkínivel érkezett meg, pedig kígyó uborkát kértünk.

SOHA nem csesszük le mondjuk el érthetően és többször, hogy nem szólt haza, hogy 3 órát késik, miközben te órákig álltál a tűzhely előtt és kihűlt minden.

SOHA nem csesszük le mondjuk el érthetően és többször, hogy már megint nem vitte le a szemetet, nyírta le a füvet, hanem helyette nézte a meccset.

De akkor mi az, amit MINDIG megteszünk?

MINDIG megértjük, hogy a párunk igenis nagyon szeret és ez nincs másképp attól, hogy tartja a kapcsolatot a barátaival, ahogyan mi sem szeretjük őt kevésbé mert néha tartunk csajos napot.

MINDIG megértjük, hogy a párunk férfi, velünk van, szeret minket, de nekünk is sokkal jobb, ha nem fújja kívülről az összes barátnőnk nevét, házi kedvencestül, mert így nekünk sem kell emlékeznünk az összes típusú, valaha is legyártott gépjármű motortípusára.

MINDIG megértjük, hogy a párunk velünk van, bennünket választott és mi sem élveznénk, ha 1,5 órás ordibálás lenne otthon azért, mert belájkoltuk a férfi kollégánk biciklitúrás képeit vagy ne adj isten rámosolyogtunk a pincérre.

MINDIG eszünkbe jut, hogy ha a párunk nem vágja hozzánk, hogy de ehetetlen ez a leves, akkor is, ha amúgy elsóztuk, akkor talán mi is kifejezhetjük úgy a feltett/fel nem tett polccal kapcsolatos meglátásainak, hogy az neki ne essen rosszul.

MINDIG megértjük, hogy néha mi is elfelejtünk dolgokat, ő is, a kenyér hiánya általában pótolható, de ha nem, akkor sem keletkezik feketelyuk a konyha közepén, ami beszippantja az egészet.

MINDIG tudjuk azt, hogyha pont mi vagyunk azok, akik el tudnak szaladni a barkácsboltba flexhez való korongért akkor van az úgy, hogy rossz méretűt hozunk, de ettől a pokol démonai nem fognak bennünket lerohanni.

MINDIG megértjük, hogy nekünk is szokott olyan napunk lenni, hogy sem ebédelni, sem trécselni nincs időnk, határidős munkák vannak, túlórák, idegeskedés és elfelejtünk jelentkezni.

MINDIG megértjük, hogy mi is szoktunk fáradtak lenni és olyankor semmihez sincsen kedvünk és nem állunk neki főzőcskézni, hanem házhoz rendelünk vagy étteremben eszünk, netán a párunk főz, ha van hozzá érzéke (és ő ilyenkor nem mondja azt, hogy ha nem főzöl, akkor lusta disznó vagy és ugye te sem mondtál neki ilyet SOHA).

De mi történik akkor, ha a SOHA és a MINDIG helyet cserélnek?

Vajon a férfi elsírja magát, ha neki rosszul esik, hogyha közlik vele, hogy szarul rakta fel a polcot? Vajon telezokogja a párnát, ha azon a napon új öltönyt vett fel és a nője elmulasztotta ezt fél órán át dicsérni? Vajon ő fog órákig panaszkodni azért, mert munka után spontán beültél kávézni a kolléganőddel és ezért nem volt vacsi?

Vajon az, hogy nem sírja el magát 5 percenként jelenti-e ezt, hogy neki semmi sem esik rosszul? Vajon jelenti-e azt, hogy ő nem szokott csalódott, szomorú, megbántott lenni? Vajon jelenti-e azt, hogy jó pár ilyen alkalom után ő nem lesz dühös?

Amikor megismerted minden olyan csodálatos volt, figyelmes volt, romantikus, oda figyelt, mindenben segített, megdicsért, nem kritizált, ha hibázott rögtön bocsánatot kért…

Most pedig már nem figyel, miközben beszélsz hozzá vagy már nincs is nagyon közös téma. Már nem szerveztek közös programokat. Már a napjára sem emlékszel, hogy mikor ért hozzád, csókolt meg, ölelt meg. Nem mondja, hogy szeret. Már lassan mást sem csinál, csak fekszik a kanapén és észre sem vesz vagy ordítva kommunikál veled. Nem érdekli, ha sírsz. Nem érdekli, ha kérlelsz. Csak kritizálni tud. Minden a te hibád. Egy-egy veszekedés után megsemmisítve érzed magad, őt pedig nem is érdekli, hogy mi van veled.

Ha otthon a helyzet szép lassan elfajul, akkor már senki nem emlékszik arra, amivel a jelen írásomat kezdtem. Senki sem gondolja végig azt, hogy milyen volt a másik a kapcsolat elején és senki sem teszi fel a kérdést, hogy vajon mi van a férfivel, meg az érzéseivel és mit is tanult ő egész életében, hogyan kell ezt kezelni.

Ilyenkor általában 2 megoldás a preferált. Megbeszélni ezt a barátnőkkel, akik az elmondod információk alapján bősz tanácsadásba kezdenek, általában nekünk adva igazat, hiszen azért is beszélünk még mindig velük.

A támogatásuk persze nagyon jól esik, ezzel csupán egy aprócska baj van. Valódi megoldásokat nem kapunk, nem is kaphatunk, hiszen a történet másik oldala ilyenkor általában nincsen jelen, amit kapunk az az önigazolás. Az önigazolásnál ilyen helyzetekben pedig rosszabb tanácsadónál talán nincs is, mert ha nekünk igazunk van, akkor ebből következik, hogy a másik téved.

A másik tévedései, a hibái egy idő után őserdővé növik ki magukat, amely erdőben elveszünk és a vélt vagy addigra jókora részben már valós igazunk lesz a vezető fáklya.

A másik és talán ettől is veszélyesebb megoldás pedig nem más, mint amikor a fájdalmunkhoz elkezdjük keresni a címkét a neten, hiszen szép modern korban élünk, a google pedig instant megoldásokkal van tele.

Ott pedig minden lesz. Meglesz a szociópata-nárcisztikus-társfüggő-empata kombótól kezdve minden. A nőből nagy eséllyel magára ismerő áldozat lesz, aki bántalmazott kapcsolatban él, a férfiből, akit szeretett pedig lelketlen szörnyeteg, aki nem érez semmit sem, miközben a nő a lelkét is kiteszi, mint egy angyal.

Ezen a ponton szakszerű segítség nélkül talán nem is lehet objektíven megvizsgálni a SOHA és a MINDIG kérdését. A lélek fáj, a düh egyre jobban nő, a rózsaszín helyett felvesszük egy másik szeműveget.

Ezzel mindenki el is foglalja a helyét a pokolba vezető körhintán, ahonnan kiszállás a legtöbbször egy helyen van csak, szakítás  a megálló neve, de így legalább neked igazad lesz, a másik téved majd, a család azért szétesik és ez az a pont, ahol el lehet kezdeni terápiára járni.

Itt a legtöbbször kiderül azért majd, hogy bizony bizony, ha a fogunk fáj fogorvoshoz megyünk, nem pedig megguglizzuk hogyan kell házilag kiműteni a begyulladt alsó nyolcast és hidat sem csinálunk magunknak zseléből a frigóban, de ha a magánéletünkről van szó?

Akkor meghallgatunk „mindenkit”, elolvasunk „mindent” majd félretesszük azt a tényt, hogy a környezetünk elfogult velünk és azt, hogy nincs sem pszichológiai diplománk, sem klinikai gyakorlatunk és megingathatatlan módon rögtön ítélünk.

Tudod a te életed, a te kapcsolatod, a te családod és szíved joga bármit hinni vagy bármire becsukni a szemed és nekem nem fáj, hogy neked igazad van, hidd el.

Továbbá természetesen sajnos valóban vannak betegségben szenvedő emberek, akik áldozatokat szednek, de ez nem változtat azon, hogy ilyen esetekben diagnózist felállítani szakemberek szokták, vizsgálatokat követően. Ha azt érzed, hogy ilyen helyzetben vagy, akkor is ők azok, akikhez fordulnod kell, mert ők évekig tanulták a szakmát, amit nem pótol néhány elolvasott cikk a neten.

Ha pedig kétségeid vannak a felől, hogy az, akivel évek óta együtt élsz, netán a gyerekeid apja az egy lelketlen szörnyeteg, akkor inkább arra keresd a választ, hogy mi történik az ő lelkében belül, mi van vele, mi az, amit nem vettél észre esetleg, mert tudod ő nem sír, ő nem kérlel, ő odabent, egyedül intézi el, amennyire és ameddig tudja.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

Tudom, hogy a mai írásomért minimum egy máglyán égetés fog járni nekem, amit a cipőimből raktak, mégis...

Egy pasi utánam fütyült az utcán és megbámulta a seggem…hogyan fogom túlélni ezt? Na, ebből nekem elegem van, majd akkor én is ezt fogom csinálni vele.

Várjunk csak…ELMENT AZ ESZEM?

Tényleg már ott tartunk mi nők, hogy ránk sem szabad nézni? Tényleg eljutottunk arra a pontra, hogyha egy férfi utánunk fordul és netán még megjegyzéseket is tesz, akkor szó szerint a pokol tűzén a helye?

Igen persze, mint mindig jogod van hozzá, hogy úgy tekints magadra, mint valami istenségre, amelyik előtt egy férfinek, amint rád néz, térdelnie kell és áhítattal nézni. Sok sikert hozzá, tőled akkor el is köszönnék, szia!

Ezt a mai írást neked szánom, aki még képes vagy megtalálni magadban a női megértést és annak látod magad, aminek a természet szánt, Nőnek.

Egy életen át képesek vagyunk fogyókúrázni, órákon át sminkelni és ülni a fodrásznál. Ha pedig most az a rész jön, hogy ezt magunknak csináljuk vagy a többi nőtársnak, akkor majd veled beszélgessük akkor, amikor 40 évesen telesírod a neted azzal, hogy miért nem találsz normális pasit.

A válasz pedig nagyon egyszerű lesz. Azért, mert nincsen ezen a világon olyan férfi, amelyik amikor egy nőre néz azt gondolja, hogy jééé, lennék a lelki társa.

Az összes férfinek, ha meglát egy nőt lefut az agyában az, hogy igen vagy nem és ha a válasz igen, akkor a következő gondolat nem az, hogy de szívesen lenne a barátod. Amelyik ezzel jön, az hogy is mondjam, nem annyira őszinte veled.

Nem számít hány diplomája van, nem számít milyen autóban ül, nem számít, hogy munkás nadrág vagy öltöny van-e rajta.

Az, amelyik öltönyben van, az maximum azért csinálja diszkrétebben, mert tudja azt, hogy ebben a világban ezért már be lehet perelni, meg lehet hurcolni, meg lehet alázni személyesen is és a neten. A munkásnadrágban lévőnek pedig erről még nem szóltak.

Lassan eljutunk oda, hogy a férfiaknak szégyenkezniük kell amiatt, hogy férfiaknak születtek, de mivel erre ők nem hajlandóak, így visszavonulva váraikba várakoznak arra, hogy a feminizmus égisze alatt, mit tudunk MÉG kihozni belőle.

A jelen állás szerint pedig azt, hogy egyre több olyan nő van, aki egyáltalán nem tud társat találni vagy ha valamikor annak idején talált, akkor mostanra elvált, egyedülálló anya.

A feszültség a nemek között egyre jobban csak nő, ahogyan a távolság is. Ide-oda röpködnek a vádak és lassan mást sem tudunk kezdeni egymással, csak stigmatizálni.

Az én meglátásom a következő. Akár szingli vagy, akár párkapcsolatban élsz, minden egyes nap lépjél már úgy ki az utcára, hogy tisztában vagy a nőisséged varázsával és azzal is, hogy lesz egy csomó férfi, aki ezt majd nyugtázza.

Lesz, aki csak gondolatban és igen lesz olyan is, aki hangosan teszi. Előfordulhat az is, hogy neked nem feltétlenül tetsző módon, de tekints rá úgy, hogy ő egyszerűbb gyermeke ennek a világnak és őrizd meg a női méltóságod.

És igen, hallottam én is azt, hogy vannak olyan nők, akik ilyenkor tárgyiasítva érzik magukat. Most őszintén szerinted van olyan férfi, aki úgy közlekedik az utcán, hogy akkor ő most itten tárgyiasítani fog? Igen jól gondolod, teljesen más jutott rólad az eszébe.

Kikérheted magadnak, leállhatsz vele ordibálni is, érezheted tárgyiasítva magad, megzuhanhatsz úgy, mint 2008-ban az ingatlan piac.

Vagy akár elkönyvelheted, hogy na, ennek is tetszem (ami ugye semmire sem kötelez), majd tovább suhansz, mint egy tünemény.

Majd pedig amikor eljön az a nap, hogy olyan szól hozzád, akire vágytál rég és aki ezt úgy teszi, ahogyan mindig is szeretted volna, akkor nem fogsz ott állni tátott szájjal, teljesen zavarban és nem fog reflexszerűen kiülni az arcodra az sem, hogy haggyá már, hanem teljesen természetes kedvességgel tudsz majd reagálni.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

Még egyetemista koromban gyakran úgy alakult, hogy az én albérletemben kötöttünk ki egy páran, mert egyrészt közel volt az egyetemi klubhoz, másrészt életem során valahogy nem sikerült baráti kapcsolatba kerülnöm semmilyen alkohol tartalmú termékkel.

Akkoriban hiába mondta nekem édesapám, hogy ez tulajdonképpen jó dolog és örülnöm kellene neki, én úgy éreztem, hogy ez gátol engem abban, hogy be tudjak illeszkedni, hiszen így menő arc helyett én voltam az a lány, aki még hajnalban is emlékszik, hogy ki milyen kabátban érkezett, kinek milyen színű volt a táskáját és akinél crashelni lehet, mert képes haza találni, nem volt ez másképp azon az estén sem.

Odakint lassan már hajnalodott, a másnapi tervek között pedig szerepelt, hogy csak be kellene menni előadásra, így szerencsémre senki sem követelt after partyt, hanem aludni tértünk.

Másnap reggel tanúja voltam egy érdekes jelenetnek, amit akkor ugyanúgy nem értettem, mintahogyan nagyon sokan a mai napig.

Az egyik srác, legyen a neve Alex, bár semmi sem indokolta ezt valahogy nagyon furcsán jelezte, hogy neki most azonnal mennie kell, nagyon siet, elkésik, nem kér még kávét sem, ne haragudjak. Mondtam neki, hogy persze menjen csak, ha dolga van, dolga van, ugyan miért haragudnék.

Pár perccel később jött ki a konyhába az egyik lány azzal, hogy kérhet-e egy kávét és csak úgy mellékesen megkérdezte, hogy merre van Alex. Mondtam, hogy az előbb ment el, mert valahová nagyon sietnie kellett.

Természetesen mi nők is észrevesszük egymáson azt, ha valami nem kerek és megkérdezzük, hogy mi a baj, de addigra már nem voltunk négyszemközt, így csak később mesélte el, hogy neki nagyon tetszik Alex és hogy tulajdonképpen ők azon az éjszakán mondjuk úgy, hogy összegabalyodtak és hogy ő azt hitte, hogy akkor Alex járni szeretne vele. Én pedig megnyugtattam, hogy ez biztosan így is lesz és hogy ezt majd később megbeszélik és ha összefutok Alexxel megadom majd neki a lány számát.

Te, aki ezt a történetet olvasod már tudod, hogy ebből nem lett happy end, Alex nem kereste többé a lányt és azon a reggelen nem azért sietett, mert dolga volt, hanem csak szerette volna elkerülni azt, hogy találkoznia kelljen a lánnyal.

Hogy miért is tette ezt Alex?

A válasz nagyon egyszerű, még akkor is, ha nőként ezt elfogadni iszonyatosan nehéz.

Alex egyszerűen nem utasította el a kínálkozó alkalmat, ahogyan a férfiak többsége sem fogja. Majd eltűnt, ahogy a férfiak jelentős része el szokott, az egyéjszakás „szerelmet” követően.

Most el lehet mondani azt, hogy az összes férfi egy szemét, gerinctelen és gyáva, csak kihasználnak bennünket nőket. Így gondolni jogod van, de hadd kérdezzem meg…ebben a történetben ki volt az, aki hagyta hogy ez vele megtörténjen? Ki volt az, aki nem követelt meg többet?

Igen én is sajnálom azt a lányt azóta is, iszonyatosan fájt neki, mert én tudom, hogy ő szerelmes volt, de Alexet megváltoztatni nem tudom, ahogy a férfiakat sem tudjuk, viszont ha megértjük azt, hogy mi az, ami Alexben lezajlott akkor, úgy megkímélhetjük saját magunkat ettől a fájdalomtól anélkül, hogy tömegesen apácazárdába vonulnánk.

Most pedig képzeletben újra feltesszük a fejünkre a tiarát, felsétálunk a toronyba és onnan nézzük meg azt, hogy mi is történt valójában.

Egy hölgy nagyon okos nő, ezért nem harcol ott, ahol nem nyerhet, hanem elfogadja azt, hogy a lovag, aki férfiből van egészen másképp tekint az együttlétre egészen addig, amíg nem lesz szerelmes a hölgybe.

Hogy miért is van ez így? Mert a természet anya szintén nagyon okos nő és úgy alkotta meg a férfit, hogy annak az agyában a szexualitásért felelős központ sokkal nagyobb, mint egy hölgynél. Egy hölgy pedig érti ezt, elfogadja, és örül neki, hiszen ez az a központ, ami lehetővé teszi, hogy a világ tele legyen cukibbnál cukibb kisbabákkal.

A hölgy felteszi magában a kérdést, hogy vajon akkor is zavarná-e a természetnek ez a rendje, ha adott esetben ott feküdne egy férfi előtt, vágytól epedezve és a lovagja közölné vele azt, hogy drágám, holnap korán kelek, fáradt is vagyok és most amúgy is fáj a fejem, nem mellesleg pedig megkértelek arra, hogy vasald ki az ingeimet, de te nem értél rá, ezért most haragszom.

Tudod sajnos egyre több erős, modern gondolkodású nőt ismerek, aki a saját bőrén tapasztalja azt, hogy mi történik akkor, ha sikerül elnyomni egy férfiben a legősibb ösztönt és ezek a nők egyáltalán nem úgy állnak hozzá, hogy jaj de jó, végre sikerült kiherélnem, hanem azért nem alszanak éjszaka, mert nem tudják kiverni a fejükből

…a vajon már nem tetszem neki?...

…azért nem kíván, mert nem szeret engem?...

…van valakije?...

jellegű kérdéseket.

A legfontosabb, amit egy hölgy egész élete során észben tart az az, hogy a lovagból kiölni a szexualitást nem lehet, de a kettőjűk közötti kapcsolatban ki lehet kapcsolni, ezért egy hölgy SOHA ÉS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT:

• nem használja a szexet jutalomfalat gyanánt; DE
• nem is tekint a saját testére úgy, mint valamilyenfajta fizetőeszközre.

Hogy hogyan is tekint egy hölgy (hétköznapi, halandó nevén egy értékes nő) erre a kérdésére?

Az ismerkedés időszaka alatt (amely csak akkor lesz valóban időszak, ha nem pár órából áll, de még csak nem is néhány napból) a hölgy arra figyel, hogy a lovagnak legyen lehetősége megmutatni valódi jellemét és szándékai komolyságát.

Ha ez a lépés kimarad, ahogyan ez a mai rohanó világban olyan gyakran, akkor sajnos hiába szimpatikus, hiába kedves, hiába mond szépeket, ha a hölgy túl hamar odaadja magát, akkor nem csak azt kockáztatja, hogy eleve olyasvalakivel teszi, akiben eleve nem is volt ettől komolyabb szándék, de adott esetben azt is elveszítheti, aki csakugyan érdeklődött.

Mondhatod azt, hogy megváltozott a világ és túl vagyunk már a középkoron és neked ugyanúgy nőként jogod van dönteni ebben a kérdésben. Jogod az van, neki meg joga van úgy gondolni, hogyha vele ennyire gyorsan ment, akkor mással is ilyen gyorsan fog, aztán lelépni. Nem, nem fogja ezt elmondani neked, nem kezdi majd elmagyarázni, csak egyszer eltűnik, mint Petőfi a ködben.

A másik lehetőség, hogy ezt nem azonnal teszi, hanem jön egészen addig, amíg fel nem teszed azt a nagy kérdést, hogy hol is tart a kapcsolatotok, ő pedig ezen a pont lep meg távozási szándékával. Igen, nekem is megvan erről a véleményem, de megtartom, mert gondolni erről sok mindent lehet, de ettől még a férfiak többsége így fog eljárni és nőként elhinni azt, hogy az, aki előtted áll kivételes és ő majd észreveszi, hogy téged utolért a szerelem első látásra és ettől ő is szerelmes lesz, na az a mese habbal.

Éppen ezért egy hölgy tudja azt, hogy mindketten sok mindent tapasztaltak már, sok fájdalmat és csalódást éltek át és azt is tudja, hogy a közös életük során – ha úgy alakul – többet fog számítani mindkettőjük jelleme, nem pedig azon lesz a hangsúly, hogy vajon ők a világ legnagyobb lepedő akrobatái-e, de ennyiben ki is merül a dolog.

Azt a „lovagot” pedig, aki ilyenkor azt mondja, hogy ugyan már felnőtt emberek vagyunk, ne kéresd már magad, netán kilátásba helyezi, hogy akkor ő távozni fog, ha nem lesz eksön, azt a hölgy gondolkodás és szívfájdalom nélkül elküldi, mert jobb megsiratni valamit, ami még el sem kezdődött, mint néhány hét vagy hónap után sírni olyan férfi után, akihez már el is kezdtél kötődni.

Végezetül pedig a hölgy a hála ezer módját ismeri, hiszen ebben segíti őt gondoskodó lénye. Például, ha a lovag fizette a kávézást, akkor a hölgy megajándékozza őt saját készítésű süteménnyel, ha a lovag vacsorázni vitt, akkor a hölgy az első néhány biztató találkozó után megköszönheti ezt általa készített vacsorával.

A női kreativitás kimeríthetetlen abban a tekintetben, hogy hogyan is lehetne a lovag őszinte szándékait viszonozni, az egyetlen, amit egy értékes nő, soha nem tesz meg az az, hogy a lovagi befektetések ellentételezéseként a testét adja oda, akkor sem, ha iszonyatosan odáig van, de pláne nem félelemből, hogy lelép a lovag.

Zárásként következzen személyes tapasztalatom. Mindösszesen 20 éves voltam akkor, amikor megismertem azt a férfit, aki később a férjem lett. Már akkor is más volt a világ, mégis ő volt az első kapcsolatom, az első szerelem és úgy egyébként az első minden más szempontból.

A házasságunk ugyan több mint 10 éven át tartott, de fiatalok voltunk még hozzá, sokat hibáztunk is, így elváltunk. Miután kiszenvedtem magam úgy döntöttem, hogy itt az ideje nyitott szemmel járnom a világban és már jelentkezett is egy lovag.

Ránéztem és végem volt, szerelembe estem (igen tudom, hülye voltam). Ott és akkor én is úgy döntöttem, hogy itt egy srác, akiért iszonyatosan odavagyok és felnőtt nő vagyok és amúgy is és olyan szépeket mond és olyan érdeklődő.

Csodás volt abban a néhány hétben, amíg tartott…amikor szakított velem tanultam meg a saját bőrömön azt, amit megtanulhattam volna már Alextől az egyetemen.

Nincs az a feminista kiabálás, nincs az a társadalmi nyomás, nincs az a törvény, amellyel kötelezni lehetne egy férfit arra, hogy tiszteljen és szeressen egy nőt, ha az a nő ezt a saját viselkedésével nem tudja nála elérni.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

„És látám és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta ül, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyed részén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.” Jelenések könyve

Itt ülök a monitor előtt és merengek…írnom kellene a hölgy hálája című posztot, de nem megy, mert a gondolataim teljesen más irányba révedeznek.

Túl késő…túl késő lenne?

Annyira romlott már ez a világ, hogy talán hagynunk kellene elégni? Annyira utáljuk már egymást, hogy a változás lehetetlen? Értem is és nem is értem…

A mai írásom kivételesen mindenkihez szól, akár nő, akár férfi.

Lassan este van, de a nap még mindig iszonyúan perzsel, az agyamra megy a hetek óta szűnni nem akaró forróság. Ő odabent van, tévét néz vagy olvas valamit, én pedig idekint próbálok úgy tenni, mintha ez az egész nem velem történne.

Tudom, hogy most iszonyúan haragszik rám, azért ahogyan beszéltem vele. Próbálom felidézni, hogy mivel indult el a szóváltás, ami idáig vezetett, de nem megy...az agyam újra és újra lejátssza a beszélgetés végét…”nincs értelme, ennek így nincs értelme”…félek, annyira félek.

Nem hallottam a lépteit, sem azt, ahogyan helyet foglalt, a hangja volt az, ami magamhoz térített:

„Nézz ide” mondta „Egy férfi életében az a legnagyobb boldogság, ha boldoggá tudja tenni azt a nőt, akit szeret”, majd felállt és ott hagyott engem.

Ez volt az a pillanat, amikor kitört belőlem az a fajta zokogás, amelyik jön, tombol, majd mielőtt elmegy elvisz mindent…hogy miért sírtam?

Mert miközben beszélt hozzám nem volt a szemében sem harag, sem düh, sem ítélkezés, csak valami nagyon ősi szomorúság fáradsággal vegyítve, a szavai pedig segítettek megérteni azt, hogy mi is az, amitől féltem.

Ha a kérdés merőben technikai oldalát nézem meg, van munkám, van otthonom, el tudok jutni A pontból B-be, azaz segítség nélkül is el tudom cipelni a mamutot a barlangomba. A párom szintén meg tudja főzni azt a mamutot, ha kell (nem is akárhogy) és felismeri a patakot a mosógép tükrében.

Ha a kapcsolatunk ott és akkor végét ér tulajdonképpen semmi sem változott volna úgy, hogy az az életünket kilátástalanná tegye.

Ezek után kimondhatjuk, hogy ebben az új korban nekünk nőknek nincs szükségünk tőletek védelemre, nektek férfiaknak pedig nincs szükségetek tőlünk gondoskodásra és ha minden halad a maga útján eljöhet az a pont, amikor megoldjuk egymás nélkül a párosodást is.

De akkor mégis miért van az, hogy egy életen át keressük egymás tekintetét? Miért érezzük magunkat valahol nagyon mélyen legbelül magányosnak, ha nincsen társunk? Miért maradunk együtt akkor, amikor ezt nem indokolja semmilyen biológiai/gazdasági szükséglet? Miért van az, hogy azon a bizonyos napon, amikor a párom este átölelt a karjaiban úgy aludtam el, hogy ismét semmitől sem féltem?

Mi értelme van egymás nélkül egyáltalán ennek a földi létnek?

Igen, mindenkinek joga van arra keresni a válaszokat, amire csak szeretne.

Megkérdezhetjük, hogy miért ilyenek a nők? Miért ilyenek a férfiak?

Miért olyan a világ, amilyen?

Megbeszélhetjük azt is, hogy a változás iránti igény miért értelmetlen.

De vajon ettől közelebb leszünk egymáshoz? Vajon ez segít megérteni egymást? Vajon a Magányos Hold is boldog?

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

Éppen egyedülálló vagy (avagy modern terminus technikussal szingli), ülsz otthon, pizsiben, kínai vacsorát majszolgatsz, a háttérben éppen Carrie Bradshaw és Samantha Jones tanítja, hogyan kell a szeretethiányt méregdrága cipőkkel, ruhákkal, na meg egy éjszakás kalanddal pótolni.

Mivel ezt a részt láttad már, közben olvasgatsz a neten és akkor szembe jön a she.hu Néha kell egy kis alkalmi szex – vagy bepókhálósodsz írása.

Ott van Carrie is, meg Samantha is és a she.hu szerint is „ha nem bukkanunk rá a megfelelő partnerre, akkor hetekig, hónapokig, akár évekig tartó szexmentes periódus következhet”. Ami a szerző szerint „rohadt nagy szívás!” és ő egy csomó nőt ismer, „akik egyfajta küldetésként fogják fel a társkeresést, és várják, egyre csak várják álmaik hercegét, a tökéletes férfit...”, de szerinte ez „mese habbal”.

Te meg csak ülsz ott, egyedül, a pizsidben a kínai kajával és az jut eszedbe, hogy valóban…mi is a bajod neked az egyéjszakás kalanddal?

Tudod ezzel a kérdéssel sem vagy egyedül, egy csomó nő van, aki ilyenkor felvesz egy mini szoknyát (ha nincs neki, vesz egyet), egy kivágott blúzt és egy magas sarkút, jól elhatározza, hogy most ő telepíteni fogja a gyárilag benne nem lévő vadászösztön 0.1-et és megindul az éjszakába, mert egyrészt mindenki ezt teszi, másrészt azt mondták, hogy NO PÓKHÁLÓ!

Ha te is ilyen modern gondolkodású, erős nő vagy és te nem vársz tovább, amíg felhív a herceg, akkor ehhez jogod van.

Menj harcos amazon és hágd meg a világot!

Csak van az úgy, hogy ebből lesz aztán a sírás, az összetört szív, a mínuszos önbecsülés és a parttalan kesergés azon, hogy nincs normális férfi…pedig van, csak egy éjszakánál hosszabb távlatra nem így ismerkedik és nem az éjszakában.

Most pedig engedd meg nekem, hogy hadd legyek én a gonosz boszorkány, hadd zárjalak be a torony tetején lévő szobába és hadd mutassam meg neked, hogy mi a különbség a között, amikor te vagy a sárkány és a között, amikor egy sárkány őriz téged.

Ahhoz, hogy a mese valóra váljon először is el kell döntened, hogy mostantól márpedig te egy királykisasszony vagy és egy lovagnál nem érsz be kevesebbel.

Hogy milyen is a királykisasszony (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért hölgy)?

Először is a hölgy nem szaladgál lovagok után, mert a lovagok dolga megharcolni érted.

Sok „applikációval” rendelkezel, de nem fut benned a vadászösztön 0.1, az a lovagok gyári tartozéka. Igen megváltozott a világ és igen telepíthetsz te is egyet, de benned ez a program hibásan fut majd és tönkre is tud tenni téged.

A te dolgod nem más, mint választani egy lovagot, akiről úgy gondolod, hogy méltó lehet rád és ezt finoman, nőcisen jelezni neki, ehhez pedig gyárilag megvan minden kelléked. A férfiakban pedig benne van egy nem akármilyen vevőkészülék, amivel - szavak nélkül - észre tudják venni a jelzésed.

Ilyenkor természetesen felmerül a kérdés, hogy de mi van akkor, ha ugyan észrevett, de nem reagál erre. Röviden. Semmi, így döntött. Neked sem tetszik mindenki, neki sem, te pedig egy hölgy vagy és pontosan tudod, hogy van még elég lovag.

A hölgy és a bátortalan „lovag” meséje. Egyre több erős és modern nő van, akik ilyenkor úgy gondolják, hogy kiveszett a férfiakból már a bátorság, nem mernek kezdeményezni és noszogatni kell őket. Azaz nincsen azzal semmi baj, ha te nőként oda mész, elhívod kévézni, ha igazán modern gondolkodású és szerencsés vagy ki is fizeted a cechet. Nos, én személy szerint azt gondolom, hogyha érkezik felőled egy női jelzés és ő erre nem reagál, akkor a legtöbbször nem a bátorság az, ami hibádzik és ilyenkor tovább erőltetni a témát, több oknál fogva sem szerencsés ötlet, de most csak egyet nézzünk.

Tegyük fel, hogy neked lett igazad, én tévedtem, valóban tetszettél neki, csak nem mert szólni szegényke, de elfogadja a kávé meghívásodat és mivel te egy igazán modern nő vagy haza is viszed, most pedig ott ül a kanapédon ez a csúcs hím. És aztán? Mit csinálsz vele? Jógázni mentek?

Most őszintén milyen férfit szeretnél? Olyat, aki ha beszólnak neked az utcán a háta mögé húz és beleáll a térbe vagy olyat, aki majd neked súgja halkan azt, hogy menjünk cica. Olyat, aki a lakásfelújítás előtt annyit kérdez, hogy mit szeretnél Szívem?...majd minden elintéz, ahogyan kívántad. Vagy olyat, aki ha te kérdezgeted, unottan annyit mond, hogy neki mindegy, csináld, ahogy akarod cica. Van ilyen férfi is, meg olyan is, de az, amelyiket te szeretnéd, az úgy kezdődik, hogy ő hív meg egy kávéra téged és nem fordítva.

Hogyan randevúzik a hölgy…(a listák istene előtti tisztelgésem jeleként következzen az enyém)

• A hölgy mindig örömmel veszi a lovag közeledését, de a hölgy nem felejti el, hogy neki van egy élete és a lovag még nem érdemelte ki a jogot, hogy abba belépjen. A hölgy nem kezdi el átszervezni az életét azért, mert a lovag dobott rá egy üzenetet viberen, hogy neki ma délután pont jó, hanem a hölgy udvariasan jelzi ilyenkor, hogy neki sajnos más elfoglaltsága van, de nagyon szívesen megjelenik egy mindenki számára megfelelő időpontban;
• a hölgy nem nyilatkoztatja ki, hogy neki mihez volna kedve, hanem rábízza a lovagra a kérdés eldöntését. Mégpedig azért, mert így a lovagnak lehetősége lesz megmutatni magát, neked pedig lemérni lovagi minőségét.
• Ha a lovag sétálni hív, akkor a hölgy sétálni megy, ha kávézni, akkor kávézik, ha étterembe akkor oda, de mindig a hölgy dönti el, hogy a lovag által javasolt program előtt mi az a hely, ahová a lovag oda megy a hölgyért. A lovag várakozhat rád a lakásod előtt, a munkahelyed előtt vagy a kedvenc fádnál a parkban, de mindig a lovag alkalmazkodik hozzád és nem fordítva.
• A hölgy még csak nem is hallotta azt a mondást, hogy a pontosság a királyok udvariassága. A hölgy pontosan tisztában van azzal, hogy a késés a másikkal szembeni tiszteletlenség, másrészt arra enged következtetni, hogy a hölgy képtelen megfelelően beosztani az idejét, ezért egy hölgy mindig pontosan abban az időpontban érkezik, amikorra meg lett beszélve. Igen van néha olyan, hogy oda fent a Neptunusz éppen verekszik a Marssal, te meg idelent nem tudod, hogy miért nem jön már a busz vagy nem mozdult 10 percen át a kocsi sor előtted. Amint a hölgy érzékeli, hogy késni fog ezt azonnal jelzi.
• A hölgy soha nem lohol a lovag előtt és nem is megy lemaradva, hanem méltóságteljesen sétál a lovag jobb oldalán olyanképpen, hogy a lovag maximum 10-15 cm-el előrébb jár a hölgynél.
• A hölgy, amennyiben a lovag gépjárműjével közlekedik, megáll annak ajtaja előtt és türelmesen megvárja, amíg a lovag kinyitja az ajtót. Ha a lovag esetleg nem észleli ezt, akkor a hölgy nem vág pofát, nem magyarázza el a lovagnak azt, hogy egy neveletlen bunkó, hanem finoman jelzi, hogy örömmel fogadná a lovag jövőbeli figyelmességét.
• A hölgy, amíg lélegzik soha nem felejti el azt, hogy a lovag udvariasságát minden egyes alkalommal elismeréssel nyugtáznia kell, ezzel tudtára adva a lovagnak azt, hogy igyekezete a hölgynek örömöt okoz.
• A hölgy pontosan tisztában van azzal, hogy mi az a hely, ahová ő megy be először (pl. színház) és melyek azok a helyek, ahová először a lovag lép be védelmezve a hölgyet (minden olyan hely, ahol alkoholt szolgálnak fel pl. étterem).
• Egy hölgy nem kommunikál a pincérrel, hanem a lovagnak mondja el, hogy mit szeretne és hagyja, hogy a lovag leadja a rendelését.
• A hölgy a lovag társaságában nem kokettál más lovagokkal (nem szemezget sem a szomszéd asztalnál ülő sráccal, sem a pincérrel), nem multitaskingol (nem nyomkodja a telefonját), nem szervez rá a randevúra másik programot.
• A hölgy tudja azt, hogy egy lovaggal van, ezért a hölgy nem tipródik azon, hogy vajon ki kell-e fizetnie a számla felét, hanem tisztában van azzal, hogy majd amikor eljön az ideje, meg fogja hálálni a lovag befektetését (a hogyanról külön posztban). A lovag pedig nem felejtette el azt, hogy ő volt az, aki javasolta a programot, így a hölgynek nem kell tartania attól sem, hogy az aranyásás árnyéka rávetülhet.

Túl régimódi a gondolkodás? Lássuk, hogyan szoktuk ezt sokan a ma világában intézni….

Az első hívó szó után nyugodtan rá lehet vágni azt, hogy te bármikor ráérsz (ami vagy így van vagy nem, de ha a lovag hív menni kell, rá vársz már 10 éve és majd elmész máskor nőgyógyászhoz) és igen te oda mész, ahová neki jó, mert te szeretnéd megmutatni, hogy képes vagy alkalmazkodni.

Én tudom azt, hogy téged tényleg csak a jó szándék vezérel ilyenkor, de az a helyzet, hogy ezen a ponton ő csak annyit lát, hogy itt van egy kedves aranyos nő, akivel lehet, hogy lesz valami, lehet, hogy nem, de amikor te már ezen a ponton megakarod mutatni azt, hogy te milyen lelkes vagy, tudod mi fog történni?

10 perccel a randi előtt rád ír, hogy neki mégsem jó most, majd inkább holnap vagy mégsem jó itt, hanem jobb a város másik végén, te meg ott állsz, hogy átszervezted a fél naptárad. Majd az jön, hogy sértetten megírod neki, hogy neked ez most hogy esett, ő meg nem fog érteni ebből semmit sem, hiszen te mondtad, hogy úgyis ráérsz és akarsz alkalmazkodni. A vége pedig az, hogy belőled sárkány lesz, ő lelép, te meg levonod a következtetést, hogy egy újabb paraszttal volt dolgod.

Pedig csak számításba kell venni azt, hogy a férfiakat az ismerkedés elején nem az érdekli, hogy vajon te vagy-e a világ legjobb alkalmazkodója, hanem azt a különleges lényt keresik, aki miatt lovag válhat belőlük.

Tudod egy értékes nővel való találkozót egy férfi becsben tart és ő fogja szervezni úgy az életét és ő fog alkalmazkodni, de ez csak akkor van így, ha érezteted vele, hogy nem érsz be kevesebbel, mert te egy hölgy vagy, egy értékes nő és téged nem lehet megrendelni telefonon.

Elvárhatod a férfitől azt, hogy ő magától legyen ilyen, olyan, amolyan, de a férfiakat megváltoztatni nem tudod, ha kell a lovagod, legyél hölgy és a lovagiasságát hozd ki belőle. 

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

Arra gondoltam, hogy a felvezetők után az elméletről fokozatosan áttérhetnénk a gyakorlatra és a következő néhány írás keretében a hagyományos és az online társkeresés, az első néhány randevú, az intimitás, illetve a szex témája körül forognánk egy kicsit. Nehéz témák ezek, félek is, hiszen az internet tele van x pontos listával, amely tudományos alapon felsorolja, hogy mi mindent kellene kipipálnod, ahhoz, hogy felkeltsd egy férfi érdeklődését, én meg nem vagyok sem tudós, sem brit...ezt nézd el nekem, kérlek.

A teljesség igénye nélkül:

• a férfi szerzés 3-5-7 legfontosabb lépése;
• hogyan választ a férfi?
• milyen az ideális nő a férfi szerint?

Már a címek önmagukban is teljes képzavart okoznak bennem. Egy nő tud férfit szerezni? A férfi választ? Ideális nő? Váúúúú….

Tudod, ha elég kitartóan olvasod ezeket a listákat, akkor a végére nagy eséllyel arra jutsz, hogy csúnya vagy, buta vagy és egyedül fogsz megöregedni, mert az összes PASI (nem férfi) tele van valami elképesztően teljesíthetetlen elvárással veled szemben, neked meg nincs pénzed 100 darab plasztikai műtétre és különben is téged úgy szeressenek, ahogy vagy mert te egyébként egyedi vagy és megismételhetetlen és te aztán nem fogsz senkinek sem megfelelni (ezt a mondatot képesek vagyunk egy levegővétellel elhadarni).

Hadd kezdjem a jó hírrel…ezeket a listákat az esetek 100%-ban nem férfiak írják, hanem mi nők írjuk…egymásnak. Hogy miért jó ez nekünk? Szerintem nem jó, de így teremtünk versenyt.

A nők és a verseny

Jövünk-megyünk az utcán, újságot olvasunk, esetleg tévét nézünk és minden egyes nap tökéletes nők teste és arca virít mindenhol. Igen elolvastuk, hogy a képeket retusálják és azt is, hogy egy profi csapat dolgozik egy-egy ilyen nőn órákig, de ott van Moncsika a kolléganő, akinek tökéletes alakja van, megvan csináltatva a melle, bármit vesz is fel, minden reggel úgy néz ki, mint egy top modell és a férfi kollégák el sem tudnák titkolni, hogy mennyire kocsányon lóg Moncsikán a szemük.

Ilyenkor szépen végig nézünk magunkon és eszünkbe jut, hogy hogyan is tudnánk egy ilyen nővel versenyezni? Ugye?

A válasz pedig nagyon egyszerű, sehogy. Sehogyan sem tudsz mással versenyezni, de nem azért, mert más szebb, hanem azért mert te egy nő vagy, nem pedig egy verseny ló, így nem áll valami jól a verseny.

Tudom én, hogy amikor mackóban, karikás szemmel, mosogatás közben odapillantva éppen a feleségek luxuskivetelben megy, akkor nagyon nehéz elhinni azt, hogy a férfiak nem műmellű, szétbotoxolt, kacsaszájú emlősre vágynak és ezeknek a nőknek olyan életük van, hogy…

A helyzet mégis az, hogy ilyen lányok, nők mindig, minden korban voltak, vannak és lesznek, de nem kell velük versenyezni, senkivel sem kell versenyezni, hiszen te értékes nő szeretnél lenni egy értékes férfi oldalán, nem pedig egy cserélhető díszlet, mert tudod, Melania Trump is elnök feleség és Michelle Obama is az volt. Szerintem a különbséget te is érzed.

Csak egy aranyásó vagy te is…

Ezen a ponton szeretnék rátérni „a lassan minden nő aranyásó lett” kérdésre.

Megváltozott körülöttünk a világ, már mi is dolgozunk, pénzt keresünk, van autónk, lakásunk. Meg tudjuk tankolni az autót, nem kóválygunk sírva egy barkácsáruházban, mégis valahogy ott van bennünk az, hogy férfi…ezekhez kell egy Férfi.

A helyzet pedig az, hogy ebben teljesen igazad van, mert nőként, amikor párt keresünk, tudat alatt a gyermekeink leendő apját keressük és még akkor is, ha ezt így nem fogalmazzuk meg, belül nagyon is érezzük, hogy ha majd babát várunk szükségünk lesz arra, hogy a párunk vigyázzon ránk és biztonságban tartson.

Tudom, hogy vannak nők, akik kivételt képeznek a fenti leírás alól, de szó sincs arról, hogy ők lennének többségben, és hidd el, az, hogy te tudni szeretnéd, hogy kiszolgáltatott állapotodban majd mi lesz veled nem jelenti azt, hogy aranyásó lettél.

Egy normális értékrenddel bíró Férfi pedig pontosan érti a kettő közti különbséget és hasonló állásponton van, csak ő ezt úgy nevezi, hogy a nőjét és a családját védelmezni az ő dolga. Ha pedig nem, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy kell ő neked?

Hogy hogyan tudsz rájönni, hogy neki erről mi a véleménye a nélkül, hogy bekérnéd az adóbevallásait, a bankszámla kivonatát, a rezsi befizetését igazoló szelvényeket és a tulajdoni lapot?

Erre való az udvarlási IDŐSZAK, alias randi.

Hogy miért is fontos, hogy az udvarlás egy időszak legyen?

Egyrészt azért mert ez az időszak csodás szokott lenni, másrészt azért mert a két italmeghívás közti csacsogás kevés idő ahhoz, hogy választ kapj a legfontosabb kérdésedre…

Lovag vagy nem lovag?

Biztosan te is ismered azt az érzést, amikor ott áll ő, a FÉRFI és már látod is magad előtt, ahogy oda jön hozzád, határozottan, de mégis gyengéden magához húz, mélyen a szemedbe néz és a füledbe súgja, hogy ő soha életében nem látott nálad gyönyörűbb nőt és ha most itt lenne előtted egy oroszlán darabokra tépné érted, puszta kézzel…majd igen, felébredsz.

De mielőtt bárki azt gondolná, hogy mostantól az következik, hogy ilyen férfi sosem létezett vagy ha mégis már ezer éve kihalt és adózzunk ezért egy perc néma csenddel, hadd ellenkezzek. Szerintem tele van ilyen férfiakkal a világ, csak sokkal nehezebb észrevenni ezt, ha nem a megfelelő szögből nézzük.

Tökre rendben van az álmodozás, de emlékszel-e, hogy a mesékben is a királykisasszony fent a torony tetején várja a lovag érkezését, ahova a lovag csak akkor juthat el, ha már átverekedte magát a bozóton, legyőzte a gonosz boszorkányt és a sárkányt is és felküzdette magát 1000 lépcsőn?

A lovagnak először bizonyítania kellett erejét és kitartását, csak ezután érdemelhette ki a királykisasszony szívét, mert a királykisasszony nem ért be kevesebbel.

Most pedig kérdezd meg magadtól, hogy te ott ülsz a torony tetején és úgy várod a lovagod érkezését vagy lesétáltál a föld alá, és egy pincében ülve csak kiabálod felfelé, hogy nincs már herceg.

Te egy olyan nő vagy akinek a szívéért küzdeni kell vagy az is elég, ha megkérdezik, hogy „Mit iszol cica?” 

Félre ne értsd, jogod van úgy dönteni, hogy ez is elegendő, ahogyan ahhoz is, hogy te ne akarjál senkinek sem megfelelni, de most következik a rossz hír. A lovagok a királykisasszonyt keresik és ők sem érnek be kevesebbel.

A következő írásomban körül fogunk nézni a torony tetején, bemutatkozunk a gonoszboszorkánynak, sárkányt simogatunk és újra számoljuk az összes lépcsőt.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

Megváltozott a világ mondják sokan és mondom én is. Mindenki egyenlővé vált mondják és mondom én is. 

Még gimnazista koromban szemtanúja voltam a következő jelenetnek.

Dél van, az egész suli az ebédlőben tolong, ki még a tálcákért viaskodik, van, aki már sorban áll, mi pedig azon szerencsések közé tartozunk, akik egy asztalnál ülve tologatjuk szét a tányéron a séf mai ajánlatát…a krumplifőzeléket…

Az asztaltársaság a szokásos arcokból áll, a hangulat még a szokásosnál is vidámabb, az utolsó 2 óra elmarad, laza lesz a mai napunk. Mellettem egy fiú és egy lány ül, mindkettő metál rajongó és bármi is van mindig együtt látom őket…cukik gondolom magamban…majd a szemem sarkából észreveszem, ahogy a fiú hirtelen felpattan és kimérten annyit mond…”Soha többet nem eszem együtt veled”, majd átvonul az ebédlő másik felébe és ott helyet foglal.

Minden szempár a lányra szegeződik, a fiúk pedig akik hallották, hogy mi is történt szemüket lesütve vigyorognak…

„Büfögtem na és? Ő is szokott…mi van ebben?”

A fiatal srácok már akkor értették azt, amit az a fiatal lány nem…

Igen a férfiak, ha esznek vagy isznak egy jót, akkor itt-ott képződik ez az és abban az esetben, ha megfelelően el tudnak lazulni hajlamosak kiereszteni a felesleget.

Ha nőnek születtél, akkor tudod, hogy a puszta biológia szintjén a mi szervezetünk sem működik olyan nagyon másképp, de legyünk őszinték pontosan érezzük azt, hogy valahogy nem nőies egy hangos büfögéssel nyugtázni az ebédet.

Lábjegyzetben hívnám fel a figyelmedet arra, hogyha a te párod sosem csinál ilyesmit, akkor ez egy dolgot jelent. Meghozza ezt az áldozatot érted, mert egyrészt tiszteli benned a nőt, másrészt…nincs másrészt, csak is miattad tartja vissza. Mivel a legtöbb nő őszintén képtelen lenne levenni a párjáról ezt a bilincset, nem kérlek arra, hogy ezt tedd meg, de legalább köszönd meg neki, hogy a te kedvedért hajlandó egy életen át püffedezni.

Hogy miért is osztottam meg ezt az emléket?

Mert pontosan ugyanilyen hatást vált ki a férfiakból az a nő, aki egy kalóz flottát megszégyenítő mennyiségű trágársággal tűzdeli tele a mondanivalóját, majd elegánsan közli, hogy neki mocskos a szája…és?...mi van ebben?

Most pedig jöhet az a gondolatmenet, hogy megváltozott a világ, hogy mindenki így beszél és a média is és különben is és neked is van jogod…

Igazad van, neked ugyanolyan jogod van elküldeni bárkit az anyjába, ahogyan a párodat arcon büfögni és még csak azt sem mondom, hogy szingli maradsz, ha erre nem figyelsz és azt sem, hogy a párod e miatt ott fog hagyni téged, de az már egy egészen más kérdés, hogy vajon ettől vonzóbb nő leszel egy férfi szemében?

Tudod, ha hozzávágod a másikhoz azt, hogy f…szkalap, ő meg erre azt mondja, hogy hülye p…csa, akkor ezek után szerinted mennyire jogos az a felvetés, hogy de hát te nő vagy, így nem beszélhet veled…tényleg?...nem onnan indult el a beszélgetés, hogy egyenlők vagytok a törvény színe előtt?...akkor, hogy jön ide a nőiességed?

Tudod az én életemben is volt jó hosszú időszak, amikor azt hittem, hogy a mocskos szám senkit sem zavar, ha mégis szóvá tette bárki ez nem törte meg a mondat eleji állításomba vetett hitem.

Hogy mikor jöttem rá arra, hogy ez mennyire visszataszító? A párom mutatta meg a saját szemén át azt, hogy ez a látásmód hová vezet.

Aztán jött a leszokási időszak és mondanom sem kell hetekig tartó küzdés vette kezdetét, amíg sikerült felfedeznem olyan nyomatékosító szavakat, amelyek megfelelőn pótolni tudják a b…meget.

Hogy mi történt azóta?

Nem árulok el hatalmas meglepetést szerintem azzal, hogy túlélte ezt a válsághelyzetet a kommunikációs készségem, de azóta minden egyes nap hallom a fiatal lányokat és nőket az utcán, a kávézóban és…

Próbáld ki magad is és nézd meg, hogy mi is az, amihez ennyire követeled a jogod.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

Láttál már olyan embert sétálni az utcán, aki egyedül volt, nem is telefonált, teljesen józan volt a tekintete és fülig ért a szája?...mire gondoltál?...ugye te is arra, hogy egy pszichopata?...

Reggel van…az ébresztő óra már többször és határozottan szólt, hogy itt az ideje elkezdeni a napot, de az ágy olyan lágy, puha és meleg és az álom sem enged…csak még 5 öt perc, csak még 5 percet kérek…

Már majdnem visszaalszom, amikor megérzem a kávé illatát és ahogy a párom fölém hajolva lágyan megcsókol…most is elmondja, hogy a kávém már vár rám, hogy neki indulnia kell, vigyázzak magamra és finoman megsimogatja a hajam…vajon tudja, hogy ezért mennyire imádom?

Már 7 óra is elmúlt és én még mindig nem tudom, hogy mit is kellene felvennem…a tanácstalanság a gardrób előtt ma csak 5 percig tartott, de ez sem változat azon, hogy késésben vagyok…nagyon…

Megint sikerül neki tolatni a szerencsétlen kerti lámpának a szerencsétlen autómmal, de nincs idő keseregni ezen ma sem, hiszen hetek óta útlezárás nehezíti a forgalmat és tudom, hogy most következik a kihagyhatatlan idegeskedés a dugóban, majd a raliszerű versenyzés a még meglévő parkolóhelyekért a P+R parkolóban.

Metró felé szaladva kis híján elüt egy busz, kicsit remegő lábakkal azért lebotorkálok valahogy, közben sikeresen elkerülöm, hogy beszállásnál a még mindig remegő lábaimat kiverje alólam a behömpölygő tömeg, szerencsémre van üres hely is, így ma legalább nem kell fejben kiszámolnom azt, hogy vajon ha padlóféket nyom a metróvezető, akkor hány ember van a környezetemben, akire rá tudok esni, lépni, fejbe verni a táskámmal, így az agyamnak lehetősége van teljes kapacitással megkezdeni a napi teendő listák szisztematikus betöltését.

Aztán eszembe jut a reggeli csók és érzem, ahogy egy buta vigyor terül el az arcomon…a teendő listák elcsendesednek…meghallom a fülembe ciripelő akusztikus latin zenét…felnézek…

Legalább 5 női szempár szegeződik nekem és úgy néznek rám, mintha különös kegyetlenséggel most végeztem volna ki egy kiscicákból és az azokat simogató óvodás gyerekekből álló csoportot és éppen a vérükben fürdőzve mosolyognék…mint egy pszichopata ugye…

Lehet, hogyha éppen akkor az átalag hőmérséklet és a pára tartalom meghaladta volna a tavaly ilyenkor Azerbajdzsánban mért átlag értéket, a Szaturnusz a Pluto hatodik holdjában állva befolyásolná a jövő heti luxor nyertes számokat vagy egyszerűen nem úgy indul el a nap ahogyan, akkor mélységesen elszégyellem magam illetlen vigyorgásomon és ökölbe szorult arccal folytatom tovább az utazásom, de az a helyzet, hogy akkor jöttem rá, hogy nem sokat értek én Azerbajdzsán klímájához és nem is igazán érdekel, hogy őszinte legyek, nem játszom luxort sem és úgy indult a napom ahogyan és tulajdonképpen ki és mikor döntötte el azt, hogy a búval vert ábrázattal létezés teljesen rendben van, de ha mosolyogsz, pláne látható ok nélkül, akkor ott a helyed a zárt osztályon?

Akkor döntöttem el, hogy nem számít milyen az időjárás, sem az éppen aktuális hangulatom, sem az, hogy késésben vagyok e vagy sem, hogy hány busz tört az életemre azon a napon, ÉN akkor is mosolyogva fogok üldögélni minden egyes nap a metrón…hogy mire jöttem rá azóta?

Napi szinten van legalább 2 olyan nő csak abban a kocsiban, amelyikben én utazom, amelyik sírás határán van és heti szinten egy, aki konkrétan el is sírja magát az esti csúcsforgalomban.

A nők hozzávetőlegesen 99,5 %-a lefelé görbülő szájjal ül, áll, közlekedik, arcukon düh, irritáltság, unottság, kedvetlenség és a miért nem megy el már mindenki a fenébe jelzése. A feléjük érkező mosolyt értetlenséggel és zavarral fogadják.

Hogy miért is csodálkozom ezen?

Mert tele van az internet a következőkkel:

• Miért vagyok egyedül?
• Miért nincsen olyan hely, ahol ismerkedni lehet?
• A férfiak miért nem mernek kezdeményezni és nem jönnek oda?

Pedig ha éppen párt keresel, tudod mit kellene megkérdezned?

Amennyiben te is ilyen ábrázattal közlekedsz az utcán, szerinted van olyan férfi, amelyik ezek után szívesen hozzád szólna? Haza akar vinni bárki is egy olyan nőt, akiből csak úgy sugárzik a negativitás és a ne szólj hozzám, mert itt helyben agyonverlek életérzése?

Ha pedig történetesen már van párod, szerinted örül annak, ha minden egyes nap ilyen arccal érkezel meg haza?

Hidd el én is tudom, hogy milyen érzés szétszakadva lenni. Hogy milyen nehéz a mai világban helytállni a melóban és otthon is és közben azért meg is élni a nőiességem. Hidd el, hogy nem csak veled kiabál a főnök, nem csak téged pletykálnak ki a kolléganők, más is törte össze az új autót, másnak a gyereke is szokott lázas lenni, másnak a férje is elfelejt szólni, hogy 3 órás késéssel érkezik majd haza, mást is csaltak meg, hagytak el, rúgtak ki és lehetne még sorolni.

Ezer és ezer okod lehet arra, hogy dühös, frusztrált és boldogtalan legyél és ezt rendszeresen és ha lehet minél határozottabban tudasd is…azaz üljél megb…tt (már bocsánat) arccal a metrón, a munkahelyeden, a családi asztalnál karácsonykor és sugározd a világba a boldogtalanságod, természetesen megvan ehhez minden jogod.

De csak nagyon halkan hadd kérdezzem már meg, valaha bármi jobb lett ettől? Megoldódtak ettől a gondok?

Tudod nincsen azzal semmi baj, ha néha rossz napod van és ez meg is látszik rajtad, de hónapok óta minden egyes nap keresek legalább egy mosolygós női arcot abban az átkozott metróban.

Most pedig javasolnék valamit…próbáld ki azt, hogy mostantól, ha utazol vagy mész valahova figyeld meg a környezeted és tedd fel azt a mosolyt, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha nincs ehhez semmi kedved…hogy miért?

Egyrészt mert ez az az időszak, amikor éppen úgysem tudsz sem dolgozni, sem alsógatyát mosni, azaz van időd magadra, ha eddig nem vetted volna észre, másrészt pedig azért, mert biztosan hallottad már, hogy nem is egy kísérlet bebizonyította (és nem, nem a brit tudósok), hogy a kommunikációnk hozzávetőlegesen 58-75%-át (ebben eltérnek az álláspontok) az emberek nem az alapján ítélik meg, hogy mit és hogyan mondunk, hanem az alapján, hogy közben hogyan tarjuk magunkat, hogyan gesztikulálunk és igen, hogy milyen az arcunk, ezeket az agyunk tudat alatt értelmezi és egyszer csak kialakul egy kép az illetőről.

Amit még igazoltak az az, hogy a testbeszédünkkel nem csak jelezni tudunk belülről kifelé, hanem – és most figyelj – a testbeszédünk tudatos megváltoztatásával képesek vagyunk kívülről befelé hatni, azaz megváltoztatni azt, ahogyan éppen érzünk, tehát ha mosolyogsz ettől valóban jobb lesz a kedved.

Természetesen a gondjaid nem oldja majd meg a mosoly, de van némi esély arra, hogy a gondjaidhoz való hozzáállást igen. Most nem mennék bele az agyi neuroplaszticitás rejtelmeibe, erről legyen elég annyi, hogy a tudatos gyakorlással tartós változást vagyunk képesek magunkban elérni. Ez igaz pozitív és negatív irányba is, azaz csakis rajtad áll, hogy milyen színben akarod látni a világot.

Hölgyeim nők vagyunk, szépek és varázslatosak és igen ez akkor is így van, ha éppen van rajtunk néhány kiló plusz vagy kicsi, esetleg közepes a mellünk, és vannak az életünkben kellemetlenségek.

És hogy mire jó még egy mosoly? Záró gondolatként, hadd osszak meg egy saját tapasztalatot. A nők tekintete sajnos sokat nem változott, de másoké viszont igen. Pár hete a szokásos magányos mosolygásom közepette egy férfi szempár ütközött az enyémnek. Azonnal elfordult, amint észrevette, hogy én is látom, de aztán újra és újra visszatért a tekintete rám és ez így ment addig, amíg le nem szálltam, azóta – hiszed vagy sem – ez naponta előfordul velem.

Kapcsolatban élő nőként természetesen nem merészkedhetek tovább annál, minthogy elégedettséggel töltsön el a tudat, hogy a mosolyom nem marad észrevétlen, de neked, ha éppen egyedül vagy, keresgélsz és azon agyalsz, hogy álmaid férfije miért nem szólított le eddig, talán érdemes elgondolkodnod ezen.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

A prológussal megvolnánk, jöhet a konfliktus…

Nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel, de nem is olyan régen én még éltem haltam a jó kis női lapok cikkeinek olvasgatásáért. Hol a facebookon lájkolta valaki, hol én magam kerestem rá egy-egy témára és hát, ha már ilyen szép új világban élünk mi mást is lehetne csinálni munkába menet a metrón vagy reggeli kávézgatás közben? Olvasni, aztán az elolvasottakon agyalni.

Meg különben is mi nők vagyunk, nekünk igényünk van arra, hogy folyamatosan jól értesültek legyünk arról, hogy éppen kinek van/nincs pasija és miért. E nélkül az érdeklődés nélkül talán nem is lennénk képesek panaszkodni egymásnak hosszú órákon keresztül, majd közös erővel minden egyes alkalommal megállapítani, hogy természetesen teljes mértékben nekünk van igazunk, Géza meg tegye össze a két kezét, azért mert egy istennő van mellette vagy mehet is isten hírével.

Abban a nem várt esetben viszont, ha Géza erre azt mondja, hogy rendben drágám, akkor én megyek is, köszönöm nem kell kikísérned, születnek az alábbi és ehhez hasonló szösszenetek.

„Hol vannak a fiatal, értelmiségi, szingli férfiak? – Egy harmincas nő parttalan keresgélése”

A cikk eredetije a wmn.hu oldalon jelent meg, veled is megtörténhet jeligével, mint Szilvia írása.

Kezdeném rögtön azzal, hogy velem nem történhet meg, ugyanis sikerült rájönnöm, hol is bujkálnak azok a huncut, fiatal, értelmiség, szingli férfiak. A válasz hátborzongató lesz…

Utaznak a metrón, ülnek a szomszéd kocsiban a dugóban, mögöttünk állnak a sorban a pénztárnál, sétálnak az utcán. Félelmetes tudom én, de ezek tényleg mindenhol ott vannak.

A valódi kérdés persze nem az, hogy hol vannak a férfiak, ugyanis a férfiaknak van egy olyan furcsa tulajdonságuk, hogy nem érzik azt, hogy bujkálniuk kell, sőt…

A valódi kérdés az, hogy Szilvia miért nem találja őket?

Mielőtt a cikkben foglaltakra (annak eredeti szövegéből részleteket idézve) reagálnék lenne hozzád egy kérésem. Képzeld el azt, hogy te a cikk szövegét nem nőként olvasod, hanem olyan férfiként, aki megfelel minden Szilvia által támasztott elvárásnak. Azaz ott ülsz a képernyő előtt, 30 x éves, értelmiség férfiként, feljön az írás és valamilyen csoda folytán nem zárod be és görgetsz tovább a hírekhez, hanem elkezded olvasni, mert egyébként már egy ideje szívesen megismerkednél egy kedves, bájos nővel. Akit be tudnál mutatni anyudnak, hogy végre ne mondogassa állandóan, hogy unokák nélkül nem élet az élet, akivel el tudnál menni a baráti összejövetelekre, ahová már minden haverod a feleségével érkezik, de minimum egy menyasszonnyal, és akihez úgy egyébként egy fárasztó nap után szívesen haza mennél.

„Bár aktív társkeresőnek tartom magam, tíz éve nem volt normális kapcsolatom. Hozzáteszem, hogy 35 éves, diplomás, értelmiségi nő vagyok, aki – biztosíthatlak róla – távolról sem egy fap...a. Közvetlen vagyok, állítólag jó a humorom is, a visszajelzések alapján a szén sem jön fel miattam a bányából. De akkor miért van az, hogy immár tíz éve egyedülálló vagyok? Pedig hidd el, próbálkozom, csak egyet nem értek: hol vannak a férfiak??! Veled is megtörténhet – Szilvia írása.”

Van egy fogadásom, 100 férfiből 99 már ezen egy bekezdés után nem olvassa tovább a cikket, mert már mindent megértett és az a helyzet, hogy nem kíváncsi erre. Hogy miért? Te férfiként akarnál egy olyan nőt, aki már 10 éve próbálkozik és nem volt egy férfiember sem, akinek kellett volna, annak ellenére, hogy diplomás (ami nem azonos az értelmiségével, ez kiderül magából az írásból) és ugyan saját bevallása szerint, de ki is néz valahogyan? Vajon a te agyadon is átfutott a gondolat, mely szerint valami nem stimmel a cikket író nővel?

De mivel Szilvia nagyon eltökélt, így ő 2 oldalon át sorolja, hogy az elmúlt 10 évben hol próbált ismerkedni. A legtöbb ötletéről ő maga is megállapítja, hogy ezekre a helyekre valahogy csak nők járnak és egyáltalán nem alkalmasak a megismerkedésre, de ha azt gondolnád, hogy eszébe jutott feltenni a kérdést, hogy nem lehetséges-e, hogy akkor rossz helyen keresgél, hát nem. Szilviának nem ez jutott eszébe, hanem az, hogy:

„Nem értem, miért nem járnak jógára a férfiak, hiszen nyilván nekik is fáj a hátuk. Csak szólok, hogy nagyon jól szálkásít és izmosít.”

„Hogy zumbára nem járnak, megértem, de csak szólok, hogy a zumba-szerkó nagyon vadító a lányokon, és a mozgásuk sem utolsó, ezért lehet, hogy megfontolnám a helyükben.”

Szilvia csak szól, hogy…ezen a ponton időzzünk el egy kicsit…

Az, hogy Szilvia nem gondol bele abba, hogy nőként valóban olyan férfire vágyik-e, aki jógázik és zumbázik abba most nem megyek bele, ízlések és pofonok ugye…csak halkan megjegyzem, hogy talán nem véletlen, hogy ezeken a helyeken nem tolonganak a hímek.

Ami viszont, férfiként olvasva azonnal eszembe jutna, hogy vajon ez a nő hányszor fog majd otthon „csak szólni…” nekem?

Ha volt pár hónapnál tartósabb kapcsolatod, akkor egészen biztosan tapasztaltad már, hogy milyen az, amikor a férfiember éppen csinál valamit…szerel…barkácsol…vagy neked segít abban, amire megkérted…majd te tökre kedvesen (vagy nem) odamész és csak szólsz, hogy szerinted ezt meg azt így vagy úgy kéne…majd valami olyan jellegű reakciót tapasztalsz, hogy most éppen haragszanak rád, te meg ott állsz bambán és nem érted, hiszen te csak szóltál…

Most egy kicsit rugaszkodjunk el a talajtól…én életemben nem hallottam még olyan nőt, aki azt mondta volna, hogy neki egy buta, tesze-tosza, nyámnyila hím kellene, akinek állandóan szólni kell, hogy ő mit és hogyan csináljon. Olyanról annál inkább, hogy a férfi legyen okos, erős és határozott, hogy lehessen rá támaszkodni.

Akkor tedd fel magadnak a kérdést. Ha a szerencse összehoz egy okos, erős és határozott férfivel, akkor vajon ő képes-e megoldani azt, amit éppen csinál vagy döntést hozni a nélkül, hogy te csak szólnál?

Azt hiszem te is érzed azt, hogy a válasz…igen meg…és nincs mit csodálkozni azon sem, hogyha visszakérdez, amikor te csak szólsz, hogy miért nézed őt hülyének?

Ha van párod javaslom, hogy próbád ki, hogy mi történik akkor, ha egy szó nélkül hagyod, hogy a férfiember csináljon meg valamit, amire megkérted. Ha kérdez valamit, arra természetesen válaszolj, de úgy egyébként bízd rá a kivitelezést és nézd meg mi történik.

Tudod én személy szerint, ahogy mondani szokták, tudtam de nem is sejtettem, hogy mennyire zseniális férfivel áldott meg a sors, amíg nem próbáltam ki, hogy mire képes ő akkor, amikor csak rábízom magam, megkérem valamire és igen kibírom, hogy aztán ne szóljak bele…ugyanis a mellettünk lévő férfiak többsége mindent és annál többet is képes megoldani és bármiben segítenek nekünk, méghozzá nem másért, mint egy köszönömért...annak idején ezért szerettünk bele.

Szilviára visszatérve…teljesen egyértelmű, hogy nincs tisztában azzal, hogyan is működik és gondolkodik az a férfi, akit ő ilyen iszonyatos energiával keres. Amivel még nincs tisztában az az, hogy a 10 év alatt mennyire megkeseredett, férfi gyűlölő nő lett belőle és hogyha nem néz szembe saját magával, akkor a következő 10-20-30 évben sem marad számára más, mint parttalan kesergése, ugyanis egy ilyen cikket elolvasva, nincs férfi, aki bánná, hogy Szilviát nem sodorja karjaiba az élet. Szilvia záró gondolatait, kérlek, próbáld ismét férfi szemmel értelmezni:

„De üzenem: a nagy számok törvénye alapján próbálkozni kell és nem egózni. Én nőként többször is kockára tettem az önbecsülésem azért, hogy valakinek kimutassam az érdeklődésem, és nem omlottam évekre össze a visszautasítástól.

Igazából tudom, hogy hol vagytok

Dolgoztok látástól mikulásig, siklóernyőztök, falat másztok, Via Ferrátáztok, maratont futtok, a konditerem hátsó felében vagytok, 30-40 kilométeres teljesítménytúrán és külföldön… na meg otthon.

A hobbiként űzött extrém sporttal két baj van. Az egyik, hogy veszélyes, a másik, hogy ott tényleg nem fogunk találkozni...”

Az én záró gondolataim a következők. Ha van melletted férfi jelenleg, akkor ne akarj neki 5 percenként szólni…csak hagyd, hogy férfiként tegye a dolgát és ne felejtsd el megköszönni. Ha pedig éppen párt keresel, akkor a parttalan és teljesen értelmetlen kesergés helyett járj mosolyogva és nyitott szemmel az utcán és csodás dolgok fognak történni veled.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<

Ott tartottam, hogy ki is vagyok én és hogyan veszem a bátorságot ahhoz, hogy „észt osszak”?

Ami a személyemet illeti, pont ugyanolyan átlag bárki vagyok, mint Te. Egy nő, aki átéltem a szerelmet, a megismerkedés csodálatos rózsaszín ködét, a párkapcsolat építéssel járó izgalmakat és bonyodalmat. A férjhez menés örömét, a habos babos hercegnős fehér ruhát, fátyollal és cuki párocskával a torta tetején. Tudom milyen érzés álmodni közösen a jövőt, szárnyalni, bízni és remélni.

Mit éltem át még?

Azt, hogy milyen érzés látni a másik szemében a csalódottságot, a haragot, az értetlenséget. Hogy milyen érzés a fáradság, a szürkeség, az évekig tartó társas magány, a tehetetlenség és kilátástalanság érzése.

Átéltem a megcsalás fájdalmát, a válást, az önmarcangolást ami ez után következett, az önvizsgálatot, a tanulságok levonását.

Az újra kezdés örömét és ez volt az a pont, amikor valami furcsa dolog történt velem…átéltem a déjà vu érzését.

A kifejezést mindenki ismeri, minimum macska/mártix szinten, de mi is az a déjà vu? Nézzük…

Francia eredetű szó, jelentése „már láttam”, még pontosabban az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele, ugyanakkor a korábbi átélés körülményei vagy akár megtörténtének ténye bizonytalanok (hálás köszönetem a fogalomért Wikipédiának).

Ha olyan nő vagy te is, aki éltél már át szakítást, akkor pontosan tudod, hogy milyen kitartóan keressük magunkban ilyenkor a hibát, mennyi mindent vagyunk hajlandóak belátni (utólag), hány helyzetet kezelnénk másként.

Hol sírunk a fagyis doboz felett, hol nevetünk, majd aztán, amikor elfogy a harmadik csomag százas zsepi is, jól elhatározzuk, hogy „Na innentől kezdve mennyivel jobban fogjuk csinálni”.

Hogy mi jön ezután? Egyszer csak megérkezik a hős lovag, vele együtt a hormonok által pöfékelt rózsaszín köd és aztán valahogy szépen lassan a ráeszmélés, hogy ez a sok fogadalom pont addig tartott, mint a január elsején elhangzó, hogy aztán innentől kezdve minden nap lejárok edzeni és nekem lesz a legszebb testem a világon…de mivel ma az összes terem zárva van, még belefér a nagyi isteni bejglijéből fél kiló…isten áldja érte.

A hős lovag páncélja napról napra egyre kevésbé fénylik valahogy, majd lekerül, majd aztán ott áll valaki és hirtelen azt gondolod, hogy ez itt előtted sok minden, csak nem lovag.

Hogy ki vagyok én, mi ez az oldal és miért gondolom azt, hogy észt kellene, hogy osszak?

Egy ugyanolyan átlag bárki vagyok mint te, de a sorsnak, a jó Istennek, a szerencsének, nevezze mindenki, ahogy szeretné, de legfőképpen a Páromnak köszönhetően sikerült valahogy ráébrednem arra, hogy az a valaki, aki ilyenkor előtted áll az ugyanolyan lovag, mint amilyen volt. Ő semmit sem változott, egy ici picit sem, legfőképpen azért nem, mert nem is tud.

Az egyetlen dolog, ami megváltozott az az, ahogyan te ránézel.

A bátorságot pedig ahhoz, hogy elindítsam ezt az oldalt az adja, hogy jól vagy rosszul (ezt majd te eldöntöd) megpróbáljak segíteni. Segíteni abban, hogy meglásd, azt ami valóban előtted van, mert ha nem látod sok-sok fagyis doboz, rengeteg fájdalom vár rád és az élet tele lesz déjà vu érzéssel.

Lili Anna

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és oszd meg az ismerőseiddel.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésemet is: >klikk<